Ezen a hétvégén csodálatos idő volt, mi is kiszabadultunk egy kicsit, találkoztam egy fővárosban elő baráti családdal. A barátom mesélte, miközben a gyerekeket legeltettük, hogy a főnöke mondjuk úgy, hogy anyagilag kiváltságos helyzetben van, egyik reggel arra ébredt, hogy vennie kell egy Audi A9-est. Na, mondom, kipróbálom én is, merjünk nagyot álmodni, de olyan rosszul állok anyagilag, hogy csak A3-ig tudtam álmodni. Na, de sebaj, útnak indultam, viszont csak egy papír-írószer boltig jutottam, bár meglepő módon ott az A4-es olcsóbb volt, mint az A3-as, ki érti ezt... de ráadásul 500 db van belőle, a végén mégis csak happy-end lett :)

Debrecenben van egy csodálatos zöld övezet, békás tóval, kerékpárutakkal, éttermekkel, stb.. és meglepő módon Nagyerdőnek hívják. Van egy klassz játszótér is, konkrétan ez volt a célállomásunk, mivel kisgyerekes családok vagyunk, most bővült is, de még mindig kicsi, mert rengetegen vannak. Ez jó is meg nem is, viszont rengeteg érdekes helyzetet szül ez a tömeg.

Ha valaki nem tudná, hol van a játszótér, akkor csak a kb nyakig érő homokvihart kell keresni, arcmaszk nélkül nem ajánlott közel menni, annyira felkavarják a gyerekek a port, de legalább játszanak. Szülőként nem könnyű megtalálni a csemeténket, főleg, hogy szuperhőssé válnak, (kis homokemberek lesznek) így könnyen előfordulhat,hogy más gyerekét sikerül kiragadnunk a homokviharból, aztán csak otthon vesszük észre, hogy nem a mienk, építettek is oda egy lezárt területet, ahol a gyerekeket, mint túszokat vissza lehet cserélni.

Amit szoktam még figyelni, hogy jó pár szülőnek valószínűleg bírósági végzése van arról, hogy a gyerektől nem mehet messzebb 50 centinél, ha tehetné, akkor guminőként (most ezt más értelemben értem, pfúj, perverzek vagytok) bemászna utána a legszűkebb mászókába is, mert ha nem így tesz, akkor a gyerek biztosan megsérül. Nem fogok most arra hivatkozni, hogy mi aszfaltozott játszótéren, vas játékokkal játszottunk, mégis túléltük, úgy, hogy anyámék sokszor azt sem tudták, melyik játszótéren vagyunk. Tudom, nagyot változott a világ, de a gyerekek ugyanazok. Miért mondom ezt? Mert a kicsi fiam ugyanúgy szalad a buborékok után, mint én tettem, ugyanúgy azonnal ráhangolódnak Halász Judit és Gryllus Vilmos zenéjére, mint én, minden gyerekem ugyanúgy szereti a Lego-t, mint én szerettem (most is szeretem), a sőt a fiamnak is két golyója van, mint nekem, ráadásul egyforma az ízlésünk is, mert ugyanaz a csaj tetszik nekünk, csak máshogy hívjuk, ő konkrétan Anyának :) Mi változtunk szerintem szülők, tévéből neveljük őket ösztön helyett, nem töltünk annyi időt a gyerekekkel, mint annak idején a szüleink. Lefoglal a karrier, a Szulejmán 12657. része, meg a híradók, hogy milyen szörnyű a világ, a gyerek meg ott unatkozik félmilló ft értékű játék mellett. Ha meg rájuk szánunk egy kis időt, akkor ott lihegünk a nyakunkba, mert leesik a  mászókáról biztosan..., persze, mert nem tanítottuk meg mászni, hanem inkább fotózzuk őket a szaros telefonjainkkal, ahelyett, hogy együtt játszanánk. Nem állítom, hogy mindenki ilyen, de sokan vannak.

Ehhez kapcsolódó általános jelenség, hogy az egyik anyuka-apuka 10 másodpercenként üvölti, hogy Petike, ne mász fel a várba, mert szálka megy a nyelvedbe, Petike, ne hintázz olyan vadul, mert kihányod a spenótot, Petike, ne edd meg a homokot, mert más is játszana vele, Petike ezt ne, azt ne... szegény Petike éppen csak megmenekül a lincseléstől, mert eljön az ebédidő. Nehéz eldönteni, hogy a gyerek problémás, vagy a szülő.

Nagyobb játékokba, ahová a tipikus nagymama alkat is befér, be is mennek tömegesen, ilyen pl. egy nemrég átadott fantasztikus hajó, csak kb tized annyi gyerek tud játszani rajta, mint az eredeti kapacitás, mert  több szülő van fent a biztonságos játékon, mint gyerek. Képzeljétek el, mikor az egy szem csemetét leviszi a család és  ott van mind a 4 nagyszülő járókeretestől, banyatankostól, keresztszülők, unokatestvérek, sőt, aki elég elvetemült, az még elviszi a ükük nagyszülők hamvait is, hadd lássák a gyereket, hogy játszik. Azon se csodálkoznék ha ez a hajó egyszer megborul, pont homokvárnak ütközik és elsüllyed, mint egy Titanic tribute hajó. A katasztrófa után meg mindenütt műfogsorok hevernek szanaszét, szörnyű lehet, de egy gyerek sem sérülne meg, mert nem voltak a hajón....

Másik érdekesség, az oviban, bölcsiben tapasztalható, nem bíznak egyes szülők az intézményben, nevelőkben. Több oldalas listával mennek reggel, amit be kellene tartatni a gyerekkel, meg hogy mit csináljanak az óvónénik.

-Szólni kell Febróniának, Nintendónak, Rikárdónak, Delfinának, Kendicének stb, hogy vegyen levegőt félpercenként

-Be kellene adni ezt a 234 féle vitamint 8 perc 12 másodpercenként, mert azt mondta a család sámánja, hogy így nem kapja el a gyerek a veszélyes intelligenciát a többiektől.

-Kakilás után csakis ezzel a kamillásaloeverásdoritricines kínai hernyóselyem popsitörlővel lehet kitörölni a kis posiját, nehogy kiütése legyen

-Nehogy ráadjátok más ruháját, csak ha Franciaországból hozott Chanel-es öblítőt használtok, mert azt szokta meg a gyerek

-A gyerek allergiás a kinti levegőre, így ezt a speciális légzőzacskót kellene a fejére húzni az udvaron, stb...

A fenti idióta neveket sem véletlenül írtam, de nem akarom ragozni a témát, sokan megtették már helyettem, akármilyen jópofa is, meg aranyos egy gyereket kretén módon elnevezni, de egy büntetés lesz az élete szegénynek. Ráadásul ki tudja, hogy mondjuk 30 év múlva mond-e valakinek a Nintendó név valamit.

-Mit jelent a neved kedves Nintendó?

-Tudod a múlt században volt egy ilyen játékkonzol és az...

-Aham, de inkább nem folytasd mert nem tudom miről beszélsz...., inkább változtass nevet, mit szólnál mondjuk egy Ádámhoz?

Ha ezt elolvassa az ország összes Nintendó nevű lakosa, akkor lehet, hogy akár ketten is összejönnek tüntetni az írásom ellen :)

Elhiszem, sőt tudom, hogy nem egyszerű a gyereknevelés, mielőtt bárki pálcát törne felettem, nekem is van 3. Megpróbálom nem megfojtani őket, hagyni kell egy kicsit ismerkedni őket a többi gyerekkel, a játékokkal, bármivel, néha kell nekik is egy kis "pofára" esés, szebben mondva tapasztalat, abból is tanulnak, de ha mindig a seggükben vagyunk, akkor el lehet gondolni, milyen felnőtt válik belőlük, én pl. nem szeretném reumás háttal bekötni a 30 éves gyerekem cipőjét :) Szerintem a táblagépet cseréljük ki rajztáblára, ne egy érintőképernyőt nyomkodjanak a kicsit, hanem a fajátékokat érezzék. Nem kérek kommenteket most kivételesen, azt az időt is szánjátok rájuk, mindegy, ha már felnőttek is és segítsétek őket kritizálás helyett.

https://www.facebook.com/gabor.remenyi73/?ref=aymt_homepage_panel