Unokatestvérem mesélte, hogy talált egy sebesült galambot, napokig ettette, vigyázott rá és a gyógyulás után útnak eresztette, a sztorit csak fél füllel és hallottam, tehát csak részleteket tudok elmesélni, hogy ez milyennek tűnt az én szemszögemből, mert én a fingot értettem galamb alatt és könnyesre röhögtem magam ezen a megható történeten....
Mikor megtaláltam nagyon viharvert és büdös volt szerencsétlen...
A tartalék alsóneműm, amibe beletekertem, tiszta barna lett utána....
Alig vártam hogy hazaérjek és és kiengedjem a kabátom alól, már nagyon kényelmetlen volt szegénynek.....
Hogy újból erőre kapjon, mindenféle magokkal etettem, a lencsét különösen szerette....
Egyszer elbújt a lakásban, nem tudtuk hol van, de egy perce még mindenki hallotta...
Mikorra már teljesen megerősödött kivittem a az erdőbe, hogy szabadjára engedjem, elkísértek egy jópáran az ismerőseim....
Az elengedés pillanata könnyeket csalt más emberek szemébe is....
Nagyjából ennyi, csak továbbgondoltam egy kicsit, mi van akkor ha mondjuk busszal akart volna távozni?
Megkérdezed a sofőrt, hogy:
-Uram, egy galambot mennyiért vinne el? -
-Óhh, hát azért nem kell fizetni, csak ne engedje el a buszon....
Szép napot!
