Mindenféle agymenés

Mindenféle agymenés

54. És mégis lapos a föld!

2017. augusztus 14. - Reményi Gábor rema

Gondolatébresztőként: az ember folyadék nélkül 2-3 napig tud élni, élelem nélkül akár 2 hétig is, ha iszik, de hülyék nélkül bármeddig, sőt, akár két évvel még tovább is..

Nemrég olvastam-hallottam, hogy lapos a föld egy elmélet szerint. Azért most ért el csak ez a forradalmi felfedezés, mert nem nézek tévét sosem. Ezt is a magyarok kutatták (találták) ki, nem semmi! Tévesek voltak az ismereteink, azt hittük, hogy nagyjából gömb alakú, de nem az, hanem lapos. Mint az életünk. Gondolkoztam, igazuk van. Volt egy barátnőm, hatalmas mellekkel, de mire levetkőztettem, kiderült, hogy csak ki volt tömve, vagyis lapos volt, elmélet igazolva. Régen gömb alakú volt a rágógumi, vagy legalábbis ezt hitették el velünk a háttérhatalmak, de most lapkarágót eszünk. Ha defektet kapunk, akkor milyen lesz a kerék? Lapos! A tévé képernyő is egy óriási gömb kis szelete volt, most pedig milyen?  Lapos, sőt, van ami homorú, de az csak egy szűk réteg kiváltsága. Most sokan felszisszennek, hogy basszus, de okos ez a Rema, mindenre figyel! Ugye? Elolvastam a riportot a két Androméda köd lakóval, tetszettek az érveik, főleg mikor keményebb kérdést kaptak: az nem igaz, titkos összeesküvés, ezt a Vatikán csinálja! Már várom a többi ilyen fontos dolgot, mint pl a tehén egy rovar, a két szarvuk az tulajdonképpen két visszafejlődöt láb és a rovarok 6 lábúak, tehát igaz, stb....  Amúgy meg lehet én is elmeroggyant vagyok, mert ilyeneket írok?? A párom néha így gondolja és beveti ellenem a kerti slagot, hogy lenyugodjak... Na, nem tartalak fel Titeket, megyek lapos elemet venni!

Szép napot Nektek!

A bejegyzés trackback címe:

https://gabor-remenyi73.blog.hu/api/trackback/id/tr1312747210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása