Mindenféle agymenés

Mindenféle agymenés

31. Gyemekorvosi ügyeleten voltunk

2017. május 04. - Reményi Gábor rema

   Téma előtti nap kérdése: tudjátok, hogyan lehet földönfutóvá tenni sok embert egyszerre? Lezavarjátok őket a járdáról a fűre, hogy ott fussanak...

 

   A napokban a kisfiammal orvoshoz kellett mennem. Le kell szögeznem előre, hogy amiről írok, az csak erről a konkrét esetről fogalmazódott meg bennem, és ha valakinek van hozzáfűznivalója, egyéb tapasztalata, az úgyis megteszi. Elképzelni sem tudom, hogy akiknek komoly problémái vannak, Ők miken mehetnek keresztül! Ha bárkinek ismerős lenne a helyzet, arra azt szokták mondani, hogy bármiféle hasonlóság a véletlennel a valóság műve... Annak ellenére, hogy nagyon nem vidám a helyzet, mégis maradnék a saját stílusomnál, hátha így egy kicsit jobban elgondolkozik rajta mindenki.

     Szerencsére semmi komoly dolog nem történt, a kisfiamnak megfájdult a füle az oviban (ami neki persze komoly volt). Utólag kiderült, hogy középfül gyulladása volt, de ezt nem igazán értem, mert középen nincs is füle, megnéztem, kétszer is!!

 

   Vidékiek lévén bementünk a városi ügyeletre, ahol átalakultunk ping-pong labdává, mert a nyugdíjas ex haditengerészeti katona recepciós (nagy úszógumikkal, ezért gondolom) és egy asszisztensnő, vagy valami féllény, egymáshoz küldözgetett minket, és mind állította, hogy a másik helyen kell bejelentkezni. Ennél nagyobb épületekben is szokás tudni, hogy néhány méterrel arrébb mivel foglalkoznak, de nem itt. Valószínű, hogy minden ajtó egy másik világba nyílik (majdnem olyan, mint a Sliders sorozat), ezért ez a káosz. A kedvesség gondolata is ki lett irtva szinte mindenkiből, vagy kihalt magától a túlterheltség és a szakemberhiány miatt (tisztelet a kivételnek, mert volt ilyen is), de hát zord világ van az ajtón túl, mindenütt csak trollok és orkok lapulnak. Akik már ott voltak előttünk, azok fájdalmasan felhördültek, hogy velük is csinálták ezt itt kell-ott kell bejelentkezni, de csak folytatták a hülyeséget, bár lehet ez egyfajta klinikai társasjáték, mégpedig "Ki tudja a legjobban megszivatni a betegeket" végbéltükrözéses fődíjjal. Gondoltam, beszállok a játékba én is, tudtam volna hová küldeni őket... Mire kiderült, hogy igazából nem jó helyen járunk, addigra konkrétan bezárt a jó hely, vagyis fül-orr-gége szakrendelés. Természetesen indulás előtt odatelefonáltunk, hogy miért mennénk, de a telefonos egyeztetés során nem közölték, hogy 20:00 óráig van csak fülészet, ugyanis nem érthették a panaszunkat. Igaz, ez a mi hibánk, mert nem tudtuk, hogy hogy van az latinul, hogy "kurvára fáj a gyerek bal füle kezitcsókolom". Mindegy, elküldtek oda, ahol elvileg foglalkoznak majd velünk, legalábbis azt hittük...  A kezdőknek ajánlom, hogy töltsék fel a telefonjuk akkuját, és vigyenek pótakksit is, meg könyveket, főleg orvosit, mert, ha nem komoly a baj, akkor mire sorra kerülünk, addigra egyrészt meggyógyulunk, de ha mégsem, akkor legalább kitanuljuk az orvoslást, és meg tudjuk gyógyítani magunkat. Az egyik várakozó kislány már szólt, hogy ha a hosszú ittlét miatt valamelyikünk szívbillentyűjét meg kellene műteni, akkor megoldja, azt tanulta meg unalmában. Mire végre sorra kerültünk, addigra lement a kicsi láza, ami ott a váróban jött elő és még átadta a 8-adikos ballagásra is a meghívót...  Megkérdezték, csak hogy még jobban bosszantsanak, hogy ahol lakunk, ott nincs ügyelet? Természetesen nincs, de mit lehet erre mondani?

   -De van, csak rossz volt a gyerekem, képzelje, egész délután üvöltött, mert fájt a füle, és büntiből a legmesszebbi orvosi ügyeletbe viszem, hadd tanulja meg a rendet a büdös kölyke!

 

Elkezdte a vizsgálatot, de ez csak annyit ért, mintha egy bűvész varázsköröket csinálna egy cilinder felett, mert konkrétan hiányzott valami, ahhoz, hogy megnézze a gyerek fülét (természetesen ez nem az orvos hibája). Nézzük a leltárt:

-Aggódó szülők                                                 pipa

-Beteg gyerek                                                  pipa

-Sírás a gyereknél                                             pipa

-A beteg gyerek fájós füle                                     pipa

-Ügyeletes orvos                                               pipa

-Az ügyeletes orvos szeme, amivel néz                          pipa

-Nővérke                                                   két pipa, értitek :)

-Eszköz, amivel be lehet nézni a gyerek fülébe                 nincs

 Aki tudja, hol a hiba azt befizetem egy beöntésre...

 

 A váróterem egyébként durván tele volt beteg gyerekekkel és egyetlen orvos volt csak a bent fekvőkre és a várakozókra összesen, gratulálok... Bár sem politikus, sem celeb  nem volt a váróban, így elég volt. Hadd várjon csak az a sok Hozéármándóka, Zsáklinka, Kevinke... voltak egy páran, számomra ezek a nevek okoztak némi vidámságot, mert ma már sok szülő szereti egyedivé tenni a gyerekét. De lehet, hogy csak az van, hogy Zsáklinka azért jött az ügyeletre, hogy meggyógyítsák a nevét, és simán legyen csak mondjuk Zsófika, vagy Emese.

 

Másnap elmentünk egy másik intézménybe, mert ott volt szakrendelés. Képzeljétek, a rendelés az 5. emeleten van, és lifttel mentünk fel. Ebben még nincs semmi. De van liftkezelő! Orvos nincs, de liftkezelő van, jó, mi?? Utánajártam, ehhez OKJ-s "C" kategóriás hivatásos felvonó és levonó kezelő jogosítvány szükséges, és plusz 10000 ft-ért páternoszter pilóta is lehetsz.

Itt is van 1.000.000.- Ft-os kérdés:

 -Van időpontjuk? Erre szintén csak iróniával lehet válaszolni...

 -Persze, még 2015-ben a TV2 sámánja megjósolta percenként 800 Ft-ért, hogy 2017.05.02-án fájni fog a gyerek füle, és még akkor kértünk időpontot. Nézzem meg nyugodtan.. Nincs meg az előjegyzés? A sámán ezt is megjósolta...

 

Végül bejutottunk a rendelésre, nem volt semmi gond, kedvesek voltak, nem nagy dolog, mégis milyen sokat jelent.

Amíg vártunk, láttam, hogy ki van írva az egyik ajtóra, hogy Beteg WC. Na, mondom, ide sem megyek be, mert mi van akkor, ha ráülök és beletüsszent a seggembe?? Szörnyű lehet... Egy kedves idősebb hölgynek is feltűnt, hogy nincs rendben valami eme szent helyiség elnevezésével, csak Ő mást látott ki a szövegből,  megkérdezte, hogy ezt csak betegek használhatják? Mondtam neki, hogy tessék csak nyugodtan bemenni, csak álcázza magát beteggé, köhécseljen egy kicsit!

Végre hazajutottunk, mindenki rendben van, de remélem, hogy az egészségügyet soha nem kell igénybe vennem, a TB-t azért fizetem! A fiatalokon egy ilyen eset után már sajnos nem csodálkozom, ha nem akarnak itthon maradni.

https://www.facebook.com/gabor.remenyi73/

A bejegyzés trackback címe:

https://gabor-remenyi73.blog.hu/api/trackback/id/tr2912478241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Advanced Flight 2017.05.04. 21:27:22

"Beteg WC. Na, mondom, ide sem megyek be, mert mi van akkor, ha ráülök és beletüsszent a seggembe?? "

XDXDXD

Mr. Waszabi 2017.05.04. 22:18:52

Örülök, hogy ilyen humorosan tálaltad a témát...másképp nem is lehetne...mintha Hofi adta volna elő, kb. - ja, csak az 30 évvel ezelőtt volt itt a szocreálban :)

Reményi Gábor rema 2017.05.04. 22:21:34

@Mr. Waszabi: Köszönöm szépen, ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatnék!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.05.05. 00:32:45

"A fiatalokon egy ilyen eset után már sajnos nem csodálkozom, ha nem akarnak itthon maradni."

Na itt van a probléma. Enélkül a zárómondat nélkül lenne értelme a posztnak. Merthogy Nyugati Országokban is kap a beteg ennél jóval nagyobb szopatást is, tízszeres áron. Épp az egészségügy az, amiért nem érdemes innen elmenni. Itt sem mindenhol ostoba és nemtörődöm a rendszer, és máshol is sok a baj.

Vagy menjen el, ha akar. De akkor ha hazajön, és elmegy egy rendelőbe vagy kórházba, akkor fizessen az ellátásért úgy, ahogy ott tenné.

Birkesz 2017.05.05. 00:39:50

@Androsz: Tapasztalat? Mesélj, érdekesnek tűnik.

Reményi Gábor rema 2017.05.05. 00:59:21

@Androsz: köszönöm az észrevételt! Mesélhetnél, hátha pont ez tartani itthon valakit, akár a nagylányomat is.
Ezt volt az egyik célom, hogy írjatok véleményeket, sőt meg is lehet cáfolni! A másik, hogy főleg szórakoztassak.

lombozódó 2017.05.05. 02:17:39

Na és mi volt a baj:
- Nem te voltál az eső / van maszekorvos is /:
- a WC nem számodra készült ? / mégsem lehet minden betegnek külön WC-je. /, Szobája sincs :-)))) /

lombozódó 2017.05.05. 02:22:44

Nagy humor a középfül,
de van ilyen , kívánom tapasztald meg komolyabban amikor majd szúrnak is a dobhártyádba :-(((((

Krisz101 2017.05.05. 02:50:27

@Reményi Gábor rema: szia! közepesen sulyos mütét után vagyok, és annak ellenére h orvos gyerek vagyok, volt 1-2 érdekes tapasztalatom az EÜ-ben az elmúlt fél évben.

mondom mindezt úgy h több kevesebb protekcióval rendelkezem.

szóval szerintem a fő gond, h teljesen ki van már ritkulva a rendszer, annyira kevesen vannak és kevés pénzért. óhatatlanul is sokan faszok emiatt. sajnos nem tudom máshogy mondani. de végeredményben végülis jól vagyok

ennek ellenére arra a következtetésre jutottam, ha komolyabb bajod van, érdemes magánrendelést igénybe venni, olyat, ami reális árú, és 1-2 látogatás után a megfelelő TB alapú helyre küldenek, persze sokkal hatékonyabban, akkor már célzottan (pl műtét, drágább vizsgálat stb) szóval úgy kombinálni a kettőt. sajnos ez van.

nekem pár éve még elképzelhetetlen volt, h a családomban levő orvosok ne tudtak volna bárhová benyomni. a fentiek miatt ma már ez sem múködik.

amúgy pont fül orr gége bajom volt, van 1 jó új rendelő, az I kerületben, korrekt árak, kb fele a piacinak, voltam ott. és abszolút pozitiv tapasztalatok. nevet nem írok, de a leírtak alapján megtalálod. főleg fiatal orvosok vannak, akinél én voltam, panaszkodott, h folyamatosan rángatják egyik műtőből a másikba, egyáltalán nincs lehetősége a betegekkel normálisan foglalkozni, utánkövetni.

18ban tessenek ügyeskedni a szavazásnál erre ezt tudom csak mondani. meg hogy az emberek igényszintje kibaszott alacsony az egészségüggyel kapcsolatban egész addig amig nem lesz vmi komoly bajuk, akkor aztán megy a szívás!!

amúgy mégegy észrevétel, ha gyerekkel vagy, és nem mennek a dolgok, akkor jattolj bárkinek aki megakaszt... 500-1000 ilyesmi... tudom h szar, de bocs, ez van, gyereknél nincs kecmec..

Hozzászólás © 2017.05.05. 07:07:18

Szomorú amit leírsz, de ez csak a felszíne a mai valóságnak. Már csak azzal hogy külön van betegeknek """fenntartott WC""" már azt jelenti hogy a betegeket egy külön szintre süllyesztve kezelik. :(
Nem beszélve ha nem fizetsz, akkor a kezelésekre hónapokat kell várni. A csúcs volt (nem saját tapasztalat szerencsére) szívinfarktus gyanúval több mint egy évvel későbbre előírt EKG vizsgálat, persze pár tízezerért azonnal megy... Az orvos ott van, az eszköz ott van (ja ehhez a vizsgálathoz még orvos sem kell...), de az EU-s szinten legnagyobb adókból és járulékokból nem jut csak a gázszerelők gazdagodására! És jobb ha nem hozza fel senki hogy milyen alacsony az SZJA. Ez csak egy töppedt kicsi része a bérköltségeknek! (Ha nem hiszed, kérdezd meg a könyvelődet...) Arról nem is beszélve hogy Mo-n ha vállalkozásba kezdessz, akkor is fizetsz tonnányi adót ha fillérnyi bevételed sincs. Ennek ellenére ennek nyoma sincs többek között az egészségügyi ellátásban sem.

Ps.: És mielőtt valaki meggyanúsítana ez már így ment a maszop-szadesz regnálása idején is, nem újdonság amit leírtam!

GiaMarie 2017.05.05. 07:43:16

Egyébként szabad háziorvos választás is van. Ha az ember nem krónikus beteg, érdemes egy jobb körzetben leadni a TB kártyát. Az én háziorvosomnál pl van EKG is. Kisvárosi praxis, a kilencből az egyik...nem kell jattolni a dokinak, mert önmagában elég erős verseny van a praxisok között a TB kártyák gyűjtögetésében. Ráadásul ezt a praxist hárman viszik vetésforgóban, az egyik egy fiatal belgyógyász szakorvos (rezidens? ), aki rendel heti 1-2 nap jövedelem kiegészítésként, és nagyon ott van szakmailag az átlag háziorvoshoz képest :)

hatodikx 2017.05.05. 07:57:34

Jövőre ne tessék a Fideszre szavazni, és máris lesz orvos meg tökéletes ellátás az egészségügyben. Emlékszem a Bokros illetve Gyurcsány kormány idején, ha elmentem a rendelőbe liliiomcsokorral vártak a nővérkék, egyszerre három orvos tapogatott végig, egy nővérke külön vc-be vitt és még a seggemet is kitörölte. Hogy ez már nincs így, arról csak a gázszerelő tehet.

teleorman 2017.05.05. 08:10:18

@hatodikx: ezt még valaemennyire szellemesnek is lehetne mondani. Ám a tartalma jellegezetes elterelő mellébeszélés. (Nem állítom, hogy bérkommentelőtől, azokban a humornak szikrája sincsen.) Pocsék dolgok figyelhetők meg nagyon gyakran az egészségügyben? Igen. Már 8. éve élvezzük a NER áldásait és kormányoz, aki kormányoz? Igen. Állami felelősség a "kötelező szolidaritás" elvére épülő (muhaha) rendszerben az ellátás? Igen. Következik-e valami a három igenből? Igen. Mi? Ezen a téren a kormányzat elbukott. (Máshol is, de azt most hagyjuk.) Sajnos állami pénzből folyó agymosás minden mennyiségben, a klientúra tömése pénzzel úgyszintén. Kormányzás azonban csak úgy-ahogy, néha-néha. Ennek a lenyomata a fenti bejegyzés.

Nzoltan 2017.05.05. 08:39:07

@Hozzászólás ©: Az átlag adóelvonás mértéke csökken(55-rōl 47-re)t. A növekmény az ágazati különadókban van. De nehogy már a telekomért, az rtl-ért, vagy a bankokért sírjak. Ōk majd kiállnak magukért nélkülem is. Az áfa meg kettō és hét százalékkal nagyobb mint régebben volt. A lényeg, a struktúrán van. A kedvezmények csak a tásadalomra hasznosabb tagokat érintik. De ez jól van így.

Nzoltan 2017.05.05. 08:40:54

Angliában híresen szar az ellátás. Kivéve a magán klinikákat. De azok itt is jól mūködnek.

Nzoltan 2017.05.05. 08:50:06

Édesapám karbantartó volt az egészségügyben, ezért sok orvost ismerek. A jó orvosok itthon is kiskirályként élnek. Csak kell hozzà vállalkozó szellem. Akiben ez nincs meg, az tökmindegy mivel foglalkozik szarul fog élni. Ës ez a mai fiatalokra nagyon jellemzō. Nem fogalmazódik meg bennük semmi önálló gondolat, vagy cél. Mindenki alkalmazott akar lenni egy láblógatós irodában.
Mikor a öregem nyugdíjba ment, két huszonéves váltotta akik vagy elloptak mindent, vagy nem csináltak annyit mint az örg egymaga hat órában.

Hozzászólás © 2017.05.05. 08:52:20

@hatodikx:

És kire? A buzikat támogató libsikre? A nyomort támagató maszoposok töredékpártjaira? Sry ha szókimondó vagyok de ez a helyzet jelenleg. Mi kell ahhoz hogy végre egy párt vagy szerveződés végre az embereket képviselje és nem a meggazdagodás miatt formálódjon???
A szarkazmus nem áll jól ha az előző kormányok eü. reformjairól beszélsz, mert ilyen nincs. A helyzet az hogy jelenleg ugyanaz folyik mint ami maszop-szadesz kormányok idején elindult. Ha jattolsz kapsz ellátást, ha nem akkor senki nem törődik veled. (Senkinek nem kívánom de aki bekerül a kórházba bármi ok folytán megtapasztalja...)

Három idézőjelt érdemel: Elnézést kérek minden elszánt eü-ben dolgozótól akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat mert ilyen is van!

Lángharcos 2017.05.05. 09:25:40

@Hozzászólás ©: Miért szomorú a külön beteg WC? Még a Mekiben is van külön személyzeti WC, miért ne lehetne a kórházban/orvosi rendelőkben?

coolmanpapa 2017.05.05. 09:38:26

Nagyon tetszett a cikked, végre valaki írni is tud. Remélem a gyerek meggyógyult, és vidáman várjátok a következő kalandot

Reményi Gábor rema 2017.05.05. 09:42:14

@coolmanpapa: Köszönöm szépen, kedves Vagy :) Ha tetszett, akkor olvasd el a többit is, mind ilyen :) Igen, már jól van szerencsére, most éppen itt huncutkodik mellettem :)

alprazolam 2017.05.05. 09:57:38

Igen, ki lehet menni külföldre, és akkor ezekkel a panaszokkal kurvára kedvesek lesznek, piros szőnyeget tesznek eléd, dettó nem csinálnak semmit (ja, adnak paracetamolt) , és elkérnek 1000 eurót. Jobb?

Em.MA 2017.05.05. 10:01:11

Nálunk még az ügyeletre is csak beutalóval mehetsz.
A beteg először bemegy a háziorvosi ügyeletre, kivárja a sorát, megvizslatják. Ha ott indokoltnak tartják, kap egy beutalót, azzal átbumlizik a fél városon a fülészetre.

látjátok feleim szümtükkel 2017.05.05. 10:06:56

Na ne rinyáljatok már, jövőre a bankadóból lehet támogatni a focit. Nem elég ez nektek, még rendes wc is kéne az egészségügyi intézményekbe, meg orvos? Hol éltek? Irány a stadijony, ott is meggyógyítanak. Nagyon.

dez01 2017.05.05. 10:13:55

1.Fülfájással miért kérdés, hogy hova kell menni?

2. MIért kell egyből orvoshoz rohanni egyáltalán? Lehet fájdalomcsillapítani/lázcsillapítani, enyhébb eseteket a szervezet magától is megold....

Reményi Gábor rema 2017.05.05. 10:23:17

@dez01: Köszönöm a hozzászólást. Az írásom fő célja a szórakoztatás, de szeretem így a mérgemet is levezetni. Bár ezt nem akartam ennyire kivesézni, mert nem ez volt a lényeg, bármi baja lehetett volna a gyereknek. Hogy kérdésedre is válaszoljak, azért mentünk az ügyeletre, mert este volt, nem hatott a gyógyszer és nagyon féltjük a kis emberkét, soha nem bocsájtottam volna meg magamnak, ha komolyabb baja lett volna és nem látja orvos. Szerencsére nem lett semmi gond.

A többieknek is köszönöm a hozzászólásokat, írjatok még, hogy a nagyobb lányom se akarjon elmenni innen, most 15 éves és Angliában szeretne élni :( El fogom vele olvastatni, amit írtok!

Dr Gregory House 2017.05.05. 10:37:03

@hatodikx: A helyzet megérett egy békemenetre!

Gudzilla 2017.05.05. 10:46:50

Nem kioktatásnak, vagy leoltásnak szánom, de az orvosi ügyelet nem arra van kitalálva, hanem sürgős ellátást követelő esetekre. Ezért van aztán az, hogy ott mosolygó emberrel az életben nem futsz össze, mert: a; a személyzetet túlterhelik az olyan idióták, akik szakorvos helyett egy kezdődő influenzával vagy fülfájással is bérletesként járnak oda, és b; mert valószínű, hogy az angolok is elhízottak, idióták, csak ott nem mernél minősítgetni a meghatottságtól, hogy valaki szóba áll veled. Szóval, ha fáj a gyerek füle, és ez nagyon szokott fájni, tudom, mert velem is előfordult, akkor ruhazsákban meleg sót teszel rá, és adsz neki fájdalomcsillapítót. Felhívod a fül-orr-gégészt (rendelőintézetet), megkérdezed mikor van rendelés, és lehet e időpontot kérni (igen, lehet, sőt kell), mert ha fél napot ott ül a kiskölyök szétszakadó fejjel, miközben 100-an körbetüsszentik (nem véletlenül orr és gége a másik vége), az nem jó.

Reményi Gábor rema 2017.05.05. 10:57:39

@Gudzilla: Nem vettem annak, legközelebb okosabb leszek !
Köszi mégegyszer :)

Hozzászólás © 2017.05.05. 11:07:52

@Lángharcos: "Miért szomorú a külön beteg WC? Még a Mekiben is van külön személyzeti WC, miért ne lehetne a kórházban/orvosi rendelőkben?"

Mert kifejezi azt hogy külön higiénia vonatkozik betegre és ellátóra. Azért egy "mekit" ne hasonlíts össze egy kórházzal, szerintem nem azonos kategória. Főleg hogy oda akkor se mennék be ha éhenhalás környékén lennék a kórházi ellátás pedig nem a vendéglátásról szól...

Gudzilla 2017.05.05. 11:17:33

A beteg és személyzeti WC elkülönítésének inkább az lehet az oka, hogy a doki után ne rohanjon be a fél váróterem azzal, hogy én csak azt szeretném kérdezni... :)

@Reményi Gábor rema: A középfülgyulladás után érzékenyebb lesz a fül a bacikra, sampon ne menjen bele, és mindig törölje szárazra!

Hozzászólás © 2017.05.05. 11:17:37

@Gudzilla: "...Szóval, ha fáj a gyerek füle, és ez nagyon szokott fájni, tudom, mert velem is előfordult, akkor ruhazsákban meleg sót teszel rá, és adsz neki fájdalomcsillapítót. Felhívod a fül-orr-gégészt (rendelőintézetet), megkérdezed mikor van rendelés, és lehet e időpontot kérni (igen, lehet, sőt kell), mert ha fél napot ott ül a kiskölyök szétszakadó fejjel, miközben 100-an körbetüsszentik (nem véletlenül orr és gége a másik vége), az nem jó."

Azt az apróságot kifelejted ha viszont komoly a baj akkor élete végéig akár egyensúlyzavarral küzdhet majd egy ilyen "apróság" miatt. Arról nem beszélve hogyha közvetlenül a szakorvoshoz mész akkor az fizetős a mai világban, lévén beutaló nélkül ez manapság így megy.
NE SZÓLJ HOZZÁ ha csak a lila képzelődéseidet írod nem a tapasztalataidat!

Hozzászólás © 2017.05.05. 11:19:54

@Gudzilla: "A beteg és személyzeti WC elkülönítésének inkább az lehet az oka, hogy a doki után ne rohanjon be a fél váróterem azzal, hogy én csak azt szeretném kérdezni... :)"

Idealista vagy, neked is azt kívánom sose éld át a helyzetet amit felvázoltál...

Reményi Gábor rema 2017.05.05. 11:26:02

@Gudzilla: Köszönöm a tanácsot!
Egy dolgot elfelejtettem, végül az kiderült, hogy javasolt az orrmandula kivétele, mert nem tökéletes a hallása.

Kedves Mindenki: most indulunk megünnepelni a 10 éves házassági évfordulónkat megünnepelni egy hosszú hétvégével, ezért leghamarabb vasárnap este fogok tudni válaszolni Nektek! Addig meg csak békésen beszéljétek meg a dolgokat, mert figyelek ám! :)

Jó hétvégét!

Hozzászólás © 2017.05.05. 11:31:55

@Reményi Gábor rema: "...most indulunk megünnepelni a 10 éves házassági évfordulónkat megünnepelni ..."

Gratuláció ezért! Kellemes hétvégét!

SD9 2017.05.05. 12:10:00

@Gudzilla: Engem az érdekelne, hogy akkor az orvosi ügyeletet milyen panasszal lehet igénybe venni? Mert az általad említett sürgős esetben az ember a kórház sürgősségijére megy vagy mentőt hív. Azzal, amiket felsoroltál (megfázás, stb.) nyilván nem megyek ügyeletre. De ha például eltöröm a lábam vagy leszakad a kezem, kifolyik a szemem, kés áll ki a hátamból, ömlik a vér az orromból egy fél órája, akkor mentő/kórház.
Nos, pontosan mire való az orvosi ügyelet?

megkeseredett 2017.05.05. 12:29:28

@Reményi Gábor rema: Hát ha ezeket a hozzászólásokat megmutatod a lányodna, nem biztos, hogy a maradni vágyás tör elő belőle... :)

Faby 2017.05.05. 12:36:17

Bennem csak az az egy millió fabatkás kérdés merül fel, akár azokhoz is címezve, akik javasolják a magánrendelések igénybevételét:
Mi a jó büdös francért fizetem (dehogy fizetem, vonják) azt a rengeteg TB és EÜ hozzájárulást, adót stb, ha nem kapok érte semmit cserébe, vagy csak ilyen ellátás jár, amit fent nagyszerűen leírt a szerző. Félreértés ne essék, én is megyek inkább a magán úton, mert gyorsabb, normálisabb az ellátás, kiszolgálás. DE! akkor minek fizetem a TB-t? Miért nem lehet azt csinálni, hogy kiiratkozom a TB rendszerből, és keresek egy olyan biztosítót, ahova ugyanezt az összeget befizetve (szerencsére jó munkám van, elég jól megfizetnek, ergo elég magas az elvonás mértéke) olyan biztosítást kössek, ahol tényleg piros szőnyeggel várnak, és lesik minden gondolatomat. És megkapom azt az ellátást, amiért szerződök, amiért fizetek?
Ehelyett mi van? Nagyon sokat fizetek, és nem kapok érte cserébe semmit, csak mufurc dolgozókat, áldatlan állapotokat, és ha ne adj isten kórházba kerülnék (bármikor megtörténhet) még nekem kell mindenféle alap dolgokat bevinnem, pl a napokban megjelent lista, (SOTE intenzív), ahol még a vizet, poharat, evőeszközt, de még a fáslit is a betegtől kérték!

Saját történet, mandulaműtét a gyerek 5 éves korában:
Sikerült elintézni, hogy valamelyikünk bent legyen a kórházban az éjszaka is a gyerekkel (ehhez is jattolni kellett, alapnak kellene lennie egy kisgyereknél), szerencsére minden rendben volt a műtéttel, de annál több gond volt a körülményekkel. Zsúfolt, a szociból ittmaradt kórterem, évezredek óta festést, felújítást nem látott falak. Iszonyat undorító kaja azoknak, akik ehettek, zsíros, koszos evőeszközök.
Mosdó az osztályon csak a személyzetnek, nekünk ki kellett menni a z osztályról, a rendelő területén lévő mosdóba (ezzel nem is lenne baj), ahol nagybetűkkel kifüggesztve, hogy a használat után mindenki mosson kezet higiénés okokból. De amikor körülnéztem, ez a lehetetlen küldetés volt, ugyanis a vízen kívül minden feltétel hiányzott! Se szappan, kézfertőtlenítő, se törölköző vagy papírtörlő, semmi. Víz még éppen folyt a csapból. Nagy nehezen kibekkeltük azt a 3 napot, és utána szabályosan menekültünk.
Mindezt az ország második legnagyobb városában működő kórházban. Csoda, ha az ember kiakad?

látjátok feleim szümtükkel 2017.05.05. 12:55:09

@dez01: " MIért kell egyből orvoshoz rohanni egyáltalán? "

Közöd?

Az én gyerekem kiskorában olyan volt, hogy ha este 37 volt a hője, és nem kapott gyógyszert ( nem lázcsillapítót, hanem gyulladáscsökkentőt ), reggel már csak injekcióval tudták a 39-40 fokról lehúzni.
Normális szülő meg nem ad magától gyulladáscsökkentőt a gyerekének. Ezért.

marczy 2017.05.05. 12:58:36

Helyesen: beteg-WC. Nem ugyanaz! Az sem mindegy, hogy zsidó vicc vagy zsidóvicc, mert az előbbi németül jüdischer Witz, a másik a Judenwitz. Nem ugyanaz a kategória.

Gudzilla 2017.05.05. 12:59:16

@Hozzászólás ©: Orr-fül-gégére nem kell beutaló. Sosem kellett. És tessék gondolkodni, egy fülfájással mit fog kezdeni az ügyelet? Adnak egy fájdalomcsillapítót, és menj el holnap szakrendelésre. Ha meg minden betegség mögé odaképzeljük a legrosszabb forgatókönyvet, akkor minden megfázást kezeljünk tüdőgyulladásként...
@SD9 Az orvosi ügyelet leegyszerűsítve sztem minden olyan eset, amikor nem tudod eldönteni, hogy hívj e mentőt, pl. hirtelen kialakuló lázas állapot, ami nem csillapítható, vagy mondjuk egy komolyabb vérnyomás változás, és ehhez hasonlók.

dez01 2017.05.05. 12:59:32

Manapság már szinte minden lázcsillapító egyben gyulladáscsökkentő is.

Nyilván ha ismered a gyereked reakcióját, akkor az más.

De egyébként ugye a mai gyerekorvosok már azt mondják, hogy 38 -38,5 fokig nem is kell lázat csillapítani.... és ez elég egységes vélemény....

Egyébként meg nyilván mindenki maga dönti el hogyan szívatja magát.... ilyen helyzetben nyilván nincs igazán kellemes döntés...

Lángharcos 2017.05.05. 14:12:24

@Hozzászólás ©: Egy Mekiben, - ami étterem - ugyanúgy elvárás a tisztaság, ilyen szempontból összehasonlítható a kettő. De tény, van jelentős eltérés: egy Meki wc-be többnyire egészséges (átlagos) emberek járnak, míg egy kórházi WC-ben a használók nagy része beteg.

Vagy fertőznek, vagy valami szervi bajuk van (pl. nehezen mozognak), ergo nagyobb eséllyel csinálnak koszt, mint egy egészséges iroda WC-jében (pedig az is megér egy-két misét). Ezen nem lehet változtatni, nem mondhatod a reumás bácsinak, hogy ne remegjen a keze pisilés közben, és ne támassza meg a falat, miközben szédelegve próbál eljutni a csapig, hogy kezet mosson utána.

Egy orvos esetében elvárom, hogy az esélye se legyen meg, hogy megfertőz engem a vizsgálat alatt. Már pedig ha a betegek WC-jébe járna, sokkal nagyobb esélye lenne ennek, hogy az oda járó sok betegtől összeszednek valamit.

Gondold meg: te 1-2-szer fordulsz meg a kórházban, ha van mondjuk a fertőződésnek alkalmanként X% esélye, akkor ennek vagy kitéve. Ő ott dolgozik egész évben, az esély akkor egy orvosnál (vagy ápolónál) ennek a sokszorosa, mondjuk napi 3-szor megy WC-re, az év 320 napján, most képzeld el, mennyivel nagyobb ez a szám. És ez a sokszoros eséllyel megfertőzött ember lásson el téged, amikor ott vagy!? Ne már! Inkább menjen külön WC-be, tartsuk őt annyira elszeparálva a betegektől, amennyire lehet, mert az ő megfertőződése a munkájából fakadóan sok más, már eleve beteg ember megfertőzését fogja jelenteni.

Illetve szerintem minden munkahelyen járna a helyben dolgozóknak saját, külön WC, amit az ügyfélkör nem látogathat. Mert ők ott töltenek azon a helyen napi 8+Z órát, ők használják naponta többször azt a helyet, legyen egy picit az "övék", amit nem az ügyfelek használnak, főleg ha naponta több száz vagy több ezer megfordul arrafelé.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.05.05. 14:14:48

@Reményi Gábor rema: @Birkesz: USA, felső-középvezető, nyilván egy imponáló összegű biztosítással, balaset után kulcscsonttöréssel ült fél napig a balesetin. Nem a gettóban. Aztán megnézték, és mondták, hogy most nincs kapacitás, holnapután jöjjön vissza, akkor összedrótozzák. A felesége mesélte, hiszek neki.

Németországban és Hollandiában építéseken dolgozó jóbarát egyik munkása, valami bazinagy dologgal találkozva, csontrepedésekkel, zúzódásokkal és egy kisebb vágással, és mint kiderült, egy szépen bebújt fémszilánkkal szintén balesetire ment, ő kísérte. Nem hagyhatta ott, mert megbüntetik. Estig üldögéltek, mert a kórház kereste a biztosítási adatokat. Akkor épp az Audi volt az, aki a biztosítást fizette. Nevetségesen szarrágó cég, de azért tényleg fizette is a biztosítást. A barát délután már mondta, hogy ne tököljenek már, neki ketyeg az óra, csináljanak már valamit, azon kívül, hogy leragasztották a sebet egy gyorstapasszal. Aztán Micike megtalálta az adatokat, és máris lett injekció, röntgen, kapocs, sín stb. A barátomnak levonták a béréből az üldögélést, mert megakadt nélküle a munka.

Húgom harminc éve Angliában élő barátnője sokat mesél mindenféléről. Többszer megegyeztünk abban, hogy az ottani kórházi személyzet közönyössége még itthon is feltűnő volna.

Ha valaki el akar menni, hát menjen. Csak ne magyarázza nekem senki, hogy az ottani orvosi ellátás színvonaláért és a fizetéshez viszonyítva kisebb járulékért menjenek.

Hozzászólás © 2017.05.05. 15:39:07

@Lángharcos: "Vagy fertőznek, vagy valami szervi bajuk van (pl. nehezen mozognak), ergo nagyobb eséllyel csinálnak koszt, mint egy egészséges iroda WC-jében (pedig az is megér egy-két misét). Ezen nem lehet változtatni, nem mondhatod a reumás bácsinak, hogy ne remegjen a keze pisilés közben, és ne támassza meg a falat, miközben szédelegve próbál eljutni a csapig, hogy kezet mosson utána."

Látom te is 0 hozzáértéssel és tapasztalattal szólsz hozzá. Ha fertőző akkor külön osztályon kezelik ilyen helyzetben logikus is. Ha mozgásában korlátozott katéterezik és felnőtt pelenkát alkalmaznak...

"Egy orvos esetében elvárom, hogy az esélye se legyen meg, hogy megfertőz engem a vizsgálat alatt. Már pedig ha a betegek WC-jébe járna, sokkal nagyobb esélye lenne ennek, hogy az oda járó sok betegtől összeszednek valamit. "

Erre szolgál(na) a tisztítószerek használata mind egy-egy ilyen alkalom után. Mindezen felül a tisztaság fenntartása. Gondolod ha a beteg külön, nem igazán tiszta mellékhelységbe jár, majd megvizsgálja az orvos akkor nem merül fel a fertőzésveszély??? (Szerintem menj vissza ált. iskolás matekórákra mert a logikai képességeid ezek szerint eléggé gyengék.)

Ezektől függetlenül igazad lehet a külön mellékhelység fenntartásának szükségességéről, de ha normálisan mennének a dolgok akkor nem lenne hiátus az "ügyfeleknek" fenntartott helységekben...

ÉS HANGSÚLYOZOM ÚJRA: Tisztelet az elhivatott orvosok és nővérek felé. Nagyon sokkal lehet találkozni még az ilyen áldatlan állapotok között is!

Figyel Castro 2017.05.05. 16:49:48

@dez01: en aztan a fo szoszoloja vagyok a nem minden szarral orvoshoz rohangalasnak, de ha fajt mar a fuled akkor sejted mit el at a gyerek, ha nem meg elarulom a szules utan a legbeszaratosabb fajdalom, en is vinnem a kolkem azonnal.

Figyel Castro 2017.05.05. 16:52:27

@alprazolam: nem, nem csak paracetamolt adnak, és annyit kérnek, amennyi a franchise-od. Viszont a "beteg WC" -ben nemcsak kézfertőenítő, de papir is van...

Lángharcos 2017.05.05. 18:26:03

@Hozzászólás ©: A személyeskedő részt inkább figyelmen kívül hagyom, nem tudom, miért nem tudsz érdemi választ adni ezek nélkül. Nézzük a tény részét:

Azt mondod, hogy mindegy a közös WC mert úgyis találkozik a rendelésen a beteggel. Én meg újra azt mondom, hogy az is számít, hogy mennyire van kitéve a fertőzéseknek. Akár közös a rötyi, akár külön helyre mennek, ugyanúgy el kell látnia, szóval azon a részen nem tudjuk csökkenteni a fertőzést esélyét.
A WC és minden más módon való elkülönítéssel viszont igen.

A fertőző beteg nem csak azokat a betegeket jelenti, akiket fertőzéssel kezelnek. Kértem időpontot, a várakozási idő 6 hét. Ilyen várakozási idővel nem fogok itthon maradni, ha pont aznap beteg leszek, hanem elhurcolom a bacilusaimat a kórházba, ahol a teljesen más problémámmal egyeztetni fogok az orvossal. Nem fogok más időpontot kérni, mert az egy újabb 6 hetes várakozási időszakot nyitna meg számomra, és mi a garancia, hogy 12 hét múlva pont nem leszek beteg?
Amikor ott vagyok, akár betegen is, potenciálisan használhatom ott a WC-t , amit utánam másfajta betegséggel elgyengült szervezetű emberek fognak használni. Más kérdés, hogy nem fogom, mert a pelenkák mennyisége véges, és az osztályon az instabil betegek egy része szabadon jár-kel, a WC-ben ürüléket is láttam a falra kenve. János kórház. :(
Mit mondjak, örülök, hogy legalább a vért a padlóburkolatról néha-néha felmossák. Nincs papír, nincs szappan (azzal az indokkal, hogy úgyis ellopják, holott jó eséllyel csak gyorsan fogy, hiszen nem csak a betegek, hanem a több órán át várakozó hozzátartozók is használják)
Pénz és emberhiány van. Nem hiszem el, hogy annyi betegre az az 1-2 ápoló elég, nem hiszem el, hogy napi 1 padló pacsmagolás elég, még akkor is, ha még délelőtt szól valaki egy kiborított doboz kefir miatt, és késő tud valaki mennyi, hogy felnyalja.

Igazad van, hogy egy ideális világban nem kéne ilyeneken gondolkodnunk se, mert egy ideális világban sterilek és tiszták a WC-k, Még a kórházban is, még a Mekiben is, még az utolsó sarki behányós kocsmában is. :( De milyen messze vagyunk mi egy idális világtól.

Hozzászólás © 2017.05.05. 19:52:56

@Lángharcos:
A személyeskedő részt sajnálom hogy leírtam, sajnálatos módon nem tudom meg nem történtnek tenni. Mindenesetre bocsánatodat kérem ezért.

A higiéniai hiány nem csak budapesti kórházakban van. Általános jelenség.
A várakozási listák is, hiába van eszköz és kapacitás akkor is abszurditásba fulladó várakozási listákat kell kivárni. Ez a mai eü. helyzet annak ellenére hogy nem csak az ÁFA a legmagasabb Mo-n, hanem az eü. járulék is, amit nem reklámoznak...

Rébusz 2017.05.05. 20:38:09

Tetszett a cikk, nagyon vicces volt, mindemellett át is tudom érezni. Külföldi tapasztalat? Fülgyulladással kapcsolatban éppen van, itt már írta más is, hogy orvosi ügyelet hiányában fájdalomcsillapítás és másnap a gyerekorvos vagy a szakorvos felkeresése. Ausztriában pl. nincsen orvosi ügyelet, vagy a mentőt kell hívni vagy egyenesen menni a kórházba. De a mentős diszpécser előtte alaposan kikérdez vagy/és kapcsol egy ügyeletes orvost, hogy indokolt-e a mentő küldése. Telefonon is lehet külön orvosi tanácsot kérni, ha valaki bizonytalan, mit tegyen. Így fordul elő, hogy a kiérkező mentős még 41 foknál tartó lázas beteg kisgyereket is csak ímmel-ámmal akar bevinni a kórházba, hiába nem megy le a láz, hiába áll fenn a kiszáradás veszélye.. A 2 év körüli gyerek megmakacsolta magát, nem hajlandó inni, de ilyen magas láznál már az erőszak sem használ. A gyereket beviszik a kórházba az éjszaka kellős közepén, a szülő ott bolyong vele az óriási kórház sötét folyosóin, majd várni kell a sorára (közben egy kislány edénybe hány a folyosón), majd bekerülnek. A gyereken gyorsteszt, határeset a kiszáradás szempontjából, ezért nem adnak neki infúziót, az orvos felír még két másik lázcsillapítót, felváltva kell a gyereknek adni. Majd 50 perces taxiút hazafelé. Ha van privát biztosító, az kifizeti. Ez nyugat. Csak azért, mert a gyerekkel kórházba kell menni és mondjuk van olyan falu, ahol a legközelebbi kórház 50 percre van autópályán. Ha a gyereket a kórház felvette volna, infúziót adott volna, akkor nagy eséllyel kíméletesen megindult volna a gyógyulás útján. De az munka lett volna a kórházi személyzetnek, az ügyeletes vizsgáló orvosnak. Inkább pusztuljon a gyerek mája. Másnap 39 fokkal látogatás a gyerekorvosnál, aki megkérdezi: hívja-e a mentőket?.... Anyuka látja, ennek semmi értelme, de ha az orvos megtanítja, hogyan kell bekötni az infúziót, akkor beleszúrja a gyerekébe, az biztos. Sokat lehetne még rosszat mesélni a nyugati egészségügyről. Szerintem, hogy nálunk pénzt adva az orvosnak, jobb ellátásban részesülünk kifejezetten előnyös is, mert erre nyugaton még esélyünk sincsen. Ott nem lehet extra fizetni, hogy legalább a gyerekünknek jobb legyen. A beteg wc-hez annyit, hogy az ügyfélforgalommal rendelkező legtöbb munkahelyen nagyon helyesen külön wc van az alkalmazottaknak, mert senki nem dolgozna szívesen egy olyan munkahelyen, ahol a wc minden nap egy nyílvános wc szintjén van...... Az ügyfelek jönnek mennek, de egy dolgozó egész nap ugyanazt a wc-t fogja felkeresni és nem mindegy, hogy egy wc-t naponta mondjuk húszszor keresnek fel, vagy kétszázszor. Másrészt egy alkalmazott nem teheti meg, hogy pl. sorban áll a wc-nél.

Rébusz 2017.05.05. 20:50:16

@Figyel Castro: A vesekő még a szülésnél is rosszabb.. Azt mondják legalábbis.. De a fülgyulladásra minden orvos mondta, hogy nem csoda, ha ordít egy gyerek, mert nagyon fájdalmas. Ha pedig gyakran van és nem kezeltetik, halláskárosodás is lehet a vége. Szóval nem lehet elbagatelizálni. Magyarországon automatikusan antibiotikumot adnak. Külföldön nem. Például ha nincs láz, csak fájdalom, akkor Nurofen, fájdalomcsillapító, fülcsepp. Akár még a homeopátia is szóba jön. Magyarországon biztosra akarnak menni, akár az orrmandula eltávolításával, felszúrással, tubus beültetéssel.

Figyel Castro 2017.05.05. 21:40:38

@Rébusz: nem tudom, veseköve csak a férjemnek volt, de ő meg nem szült :)
Amúgy nekem nincs panaszom a nyugati orvoslásra (még eggyel nyugatabbra vagyunk), pont a múlt 7végén törre össze a képét a négyéves lányom, azt hittük a foga is oda... korrektek voltak, mondjuk végül nem kellett igazán semmit csinálni vele, felületi sérülései voltak (dilettánsként elég para mikor a gyerek felsô ajka hatszorosa a normál méretnek és a fogai inkább a vámpíréra hajaznak...)

Rébusz 2017.05.05. 23:04:48

@Figyel Castro: Férfiaknál még tovább tart, míg kijön a vesekő :-D Viszont legalább annyi sört ihatnak ilyenkor, amennyit csak akarnak :-) Nyugaton elég jól be tudják lőni, mit él még túl egy beteg, anélkül, hogy akár hozzáérnének. Svájcban az egészségügy is drága, biztos nem akarják feleslegesen megterhelni az emberek pénztárcáját sem holmi plusz gyógyszerrel vagy kezeléssel...

Reményi Gábor rema 2017.05.08. 16:39:17

Sziasztok,

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat és hogy ennyi időt szántatok rám is. Szerintem mindenki levonja magának azt, amit szeretne. Remélemtetszett a humoros rész. Maga a téma komoly, de talán sikerült egy apróságot tennem a változásért a saját stílusomban. Külön köszönöm, hogy egy ilyen kényes témában nem szabadultak el nagyon az indulatok. Ha valakinek még kérdése lenn, akkor keressen nyugodtan, bár nem vagyok senki :)

Csak a tisztánlátásért: az összes írásom főleg szórakoztatni szeretne, egy kis elgondolkodtatással. Általában így adom ki a "mérget" magamból a bejegyzésekben és a végén jót szórakozok rajta, tegyétek ezt Ti is. Folytatom hamarosan a következővel, ha jön az ihlet :)

Mindenkinek jó egészséget,
Gábor
süti beállítások módosítása